Dió

Története: A dió nálunk őshonos növény, már honfoglaló őseink is megismerkedtek vele, gyűjtögették, fogyasztották értékes termését. Legismertebb eredeti termő-helyük a Tiszacsécse és Milota környéke. A dió Európától Japánig, Kanadától Argentínáig sokfelé előfordul. Hazánkban az ehető termésű közönséges dió mellett az Amerikából származó díszfaként ültetett fekete dió is előfordul.

A diófa sokunk gyermekkorából ismerős. Mennyire jó volt nyáron illatozó hűsölést kínáló levelei alatt üldögélni, erős ágain felmászni. A termését is szeretjük, a karácsonyi sütik elmaradhatatlan hozzávalója de magában elropogtatva is finom és egészséges.

Beltartalma:A dióbél vérnyomás szabályozó esszenciális zsírsavakat, koleszterin csökkentő telítetlen zsírsavakat, omega 3 zsírsavat tartalmaz. Segít az érfalak rugalmasan tartásában, folsav tartalma segíti az agyműködést, a benne lévő E vitamin immunrendszerünket erősíti. A dió nagyon gazdag mangán, réz, kálium, kalcium, vas, magnézium, cink és a szelén forrás.

Felhasználása: A dió szeretelése a termés zöld héjának felrepedésekor kezdődik. Ilyenkor óvatosan megütögetjük az ágakat, hogy az érett dió lepotyogjon. A diófa lombjáról megoszlanak a vélemények. Egyesek beleteszik a komposztba mondván a komposztáláskor keletkező magas hőmérséklet semlegesíti a juglandint. Ez a vegyület a talaj mikroszervezeteinek életét akadályozza. Mások szerint a dióleveleket akár csak a vadgesztenyéét el kell égetni és csak a hamut felhasználni a komposztálásra.

Szüret után a zöld héjat válasszuk le a dióról mert elcsúfítja, megfeketíti a dió héját. A zöld héjból is sajtolható dióolaj amit gyógynövény terápiában tudnak hasznosítani, akár csak a diófa leveleit. A megtisztított termést száraz, szellős helyen, egy rétegben kiterítve szárítsuk meg a termést. Ha a dió héja kiszáradt akkor vászonzsákban, kartondobozban hosszan eltárolhatjuk. Az értékes dióbél tömege kb. fele a héjas diónak.

A diófa igen értékes faipari alapanyag. Legnemesebb a sötétbarna, szépen erezett fatönk így kivágáskor egészen a támasztógyökerekig le kell ásni és a föld alatti részt is kitermelni.

Termesztése:Az országban bárhol megterem. Messze elnyúló gyökereivel nagy területről képes tápanyagot gyűjteni így közvetlen trágyázást nem igényel ha jó a terület tápanyag ellátása. Szereti a levegős, nedves talajokat. A diófa helyét alaposan át kell gondolni. Nem csak azért mert hatalmasra nő meg de az átültetése szerteágazó gyökérzete miatt nem sok sikerrel kecsegtet. Egy ízben én is ültettem át diófát, a nem egész 2 méter magas kis fa gyökerei kb. 3 méter sugarú körben átszőtték a talajt. Ha diófát ültetünk, legalább 10 méter távolságot hagyjunk a többi fától, a csemetét tavasszal ültessük, hogy a télre felkészülhessen. Ha oltványt veszünk az akár 3-4 év múlva is termőre fordulhat szemben a természetes módon cseperedő diófával aki legkorábban 10-12 év múlva hoz termést. Kb. 90-100 évig él. Ha komolyabb termesztésben gondolkozunk akkor 7×7 méteres távolságra ültessük a csemetéket olyan talajba ahol a talajvíz nem süllyed 2 méter alá. Kétévente célszerű trágyázni és a sorközöket gyepesíteni. Ilyen célra a Tiszacsécsi 83-at, a Fertődi 1, a Milotai 10-et, az Alsószentiváni 117-et részesíthetjük előnyben.

A diófák alakító metszését télen kell elvégezni, a tavaszi metszésben szinte elvérzik a fa és korhadásnak indulhat. A ritkító metszést augusztusban vagy szeptemberben mivel ekkor a legkisebb a gyökérnyomás. Ilyenkor vágjuk le az elszáradt ágakat, gallyakat.

Leggyakoribb betegségei a baktériumos levél- és termésfoltosság, a gnomóniás levélfoltosság és a nektriás ág rák. A levéltetvek, az almamoly és a szövőlepkék is előszeretettel látogatják.

Ha a június-július száraz, aszályos és nem szeretnénk aszott belű terméseket, akkor a diófák öntözést igényelnek.

Dió