Mély fájdalommal és megrendültséggel tudatjuk, hogy Dr. Illyés Eszter tragikus autóbalesetben életét vesztette 2012. október 18-án, csütörtökön délelÅtt. Harminchárom évesen, túl korán távozott közülünk.
Eszter 1979. június 14-én született, Budapesten. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett biológus és angol szakfordÃtó diplomát. KezdettÅl fogva hatalmas lelkesedéssel és elhivatottsággal fordult szakmája felé. A vácrátóti MTA Ãkológiai és Botanikai Kutatóintézet munkatársaként részt vett a Magyarország növényzeti örökségét felmérÅ program elÅkészÃtésében és a megvalósÃtásában. 2009-ben a Zólyominé Barna Piroska AlapÃtvány dÃjazottja lett. 2010-ben megvédte doktori dolgozatát âA magyarországi félszáraz gyepek fajösszetételének és minÅségi jellemzÅinek vizsgálataâ cÃmmel. Tudományos eredményeit számos hazai és nemzetközi publikáció, konferencia elÅadás és poszter jelzi. Hivatása iránti elkötelezettsége és energiája két gyermek vállalása mellett sem hagyott alább, s célként tűzte ki, hogy növényökológiai ismereteit az alkalmazott kutatás révén a fenntartható mezÅgazdasági gyakorlat szolgálatába állÃtja. 2012 februárjától az ÃMKi munkatársaként az Åshonos fajokból álló ökológiai gyepgazdálkodás és sorköz-növényesÃtés projekt tudományos vezetÅje lett.
Végtelen kreativitással és lelkesedéssel vetette bele magát az ökológiai szÅlÅművelés témájába. Tokajban és a Szekszárdi Borvidéken elindÃtott kÃsérletei révén rövid idÅ alatt széles körű ismertségre és elismertségre tett szert. Október 18-án is terepi munkára indult, hogy felmérje a kÃsérleti keverékekkel borÃtott sorközök Åszi állapotát, mikor az M3-as autópályán ismeretlen okból lesodródott az útról és halálos balesetet szenvedett.
Egy ember egyéniségét csak részben tükrözi a szakmai életútja. Eszter kivételes és karakteres személyiség volt: megingathatatlan hite hatalmas energiával és lelkesedéssel, erÅs igazságérzettel párosult. A hamisságot, a lustaságot, a silány munkát sosem tűrte szó nélkül. Ãgy tartott tükröt az emberek elé, hogy sosem a harag vagy a személyes érdek vezérelte. Cselekedeteinek mozgatórugója mindig az igazabbra, a szebbre, a jobbra való törekvés volt. Mindebben Å maga járt elöl: tudományos munkájára, kreativitására, soha nem szűnÅ lelkesedésére és energiájára, együttműködÅ segÃtségére mindig számÃthattunk. Tanácsért, tapasztalatért vagy csak jó szóért bárki fordulhatott hozzá.
Eszter, köszönjük, hogy velünk voltál. Köszönjük a példát, a hitet és a szereteted. Hiányzol.
ÃMKi
Eszter tanácsadóként és lektorként is több alkalommal, nagy lelkesedéssel segÃtette a havastanya szerkesztését. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen kiváló szakemberrel dolgozhattam, még ha rövid ideig is. De elsÅsorban hálás vagyok, amiért Esztert barátomnak tarthatom. Pótolhatatlan űrt hagyott maga után.
Dr. Illyés Eszter emlékére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése